Hogyan kezd el a növényi alapú táplálkozást? 

Az egyik legelterjedtebb tévhit a fenékformálással kapcsolatban.

Én személy szerint 2017-ben döntöttem úgy a testépítés-fitness versenyzésem után, hogy az egészségem miatt szeretnék váltani növényi táplálkozásra.⁣

Azt szerettem volna, ha még több potenciált tudnék kihozni magamból, az életem főbb területeiből.⁣ Bejött. Ha nem a saját bőrömön tapasztaltam volna meg a növényi étrend hatásait, akkor nem hiszem el, és valószínű nem tartanék ki mellette, hiszen folyamatosan azt keresem, hogy lehet mindenből a legjobbat és legtöbbet kihozni.  (amit aztán másoknak is át tudok adni) ⁣

⁣Abban az időben még elég kevés információ állt a rendelkezésemre, mert nem volt ekkora kultusza, mint ma, hogy sokan érdeklődnek a téma iránt. ⁣Szóval, jött egy belső megérzés, hogy változtatnom kell az étrendemen.⁣ Egy percig se haboztam, és már másnap nem ettem állati eredetű termékeket. Hiba volt!

Túl gyorsan változtattam, emiatt ütköztem pár nehézségbe, mint a haspuffadás, hirtelen nem tudtam miből mennyit egyek, hogy a szervezetem semmibe se szenvedjen hiányt stb… aztán, ahogy egyre jobban mélyedtem el a témában (illetve volt egy alapismeretem, amit bővítettem) annál jobb lettem belőle. ⁣

⁣Emiatt most szeretnék 7+1 TIPP-et adni arra, hogy miként kezd el a növényi étrendre való átállást.⁣

  • Hétfőként egyáltalán ne egyél húst!⁣
  • Iktass be egy növényi étkezést naponta!⁣
  • Kezd el az állati termékeket növényi alternatívákra cserélni.
    Pl.: Tehéntej helyett fogyassz mandulatejet.⁣
  • Kezd el veganizálni az ételeidet.⁣
    Pl: Töltött káposztában lévő darált hús helyett szójagranulátum kerüljön.⁣
  •  Kezd el lecserélni a húst tempehre vagy tofura.⁣
  • Kezdj el több zöldséget rakni a tányérodra.⁣
  • Kezdj el kipróbálni 1 új receptet hetente.⁣
  • Kezdj el növényi étkezési tervet készíteni 1 hétre előre.⁣

⁣Én úgy gondolom, hogy egy alaposan felépített növényi étrend hatalmasat tud dobni, segíteni a közérzetünk javításában, legyen szó fogyásról, izomfejlesztésről vagy általános jólétről.⁣

⁣Mit gondolsz? Melyik pontot tudod beiktatni az életedbe?

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg!

Facebook oldalam

Instagram profilom

Főoldal
Profil
0
Kosár
Keresés
nap
óra
perc
másodperc

2024. március 1-gyel új időszámítás kezdődik, addig is kövessétek a BootyVerzum insta oldalát!